top of page

MAGYARORSZÁG TOP MÁRKAMENEDZSEREI 2024

A zsűri és a Signature 40 Kuratórium döntése alapján, valamint a tematikus listák értékelése mentén 2024-ben az alábbi szakemberek Magyarország TOP márkamenedzserei.

1

Harmati Tamás

Kereskedelmi Marketing Vezető

Coca-Cola HBC Magyarország Kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

2002 és 2014 között az IT területen dolgozott különböző beosztott és vezetői pozíciókban. 2014-ben váltott marketing területre, ahol 6 évig a marketing eszköz fejlesztési és beszerzési osztályt vezette, majd 2020-tól a csatorna marketing területre került. Két évig a független üzleteket, dohányboltokat és nagykereskedéseket kezelte, 2022-től pedig a teljes nemzetközi és hazai TM hálózat marketingjéért felel. Mentorként aktívan részt vesz az #énjövőm programban, amely során több jövőbeni kollégáját ismerte meg. Többen vezetői vagy specialistai pozíciókban dolgoznak jelenleg. Rendszeresen részt vesz a vállalati önkéntes programban is, amely oktatási és szociális intézményeket támogat.

2

Zámbó Szabina

marketingkommunikációs menedzser

K&H

Jelölőlista:

Signature Brand

Több mint 15 éves tapasztalattal rendelkező integrált marketingkommunikációs szakember, aki karrierje során számos díjnyertes kampány és aktiváció tervezésében és végrehajtásában vett részt nemzetközi vállalatoknál. Kiemelkedő szakértelemmel bír a stratégiai tervezés és projektek megvalósítása terén, a koncepciótól a kivitelezésig. Jelenleg a K&H Bank marketingkommunikációs menedzsereként dolgozik, ahol kampányokat fejleszt, vezeti a K&H márkát, és felügyeli az innovációs projekteket. Korábban a Vodafone Magyarországnál, UPC-nél szerzett tapasztalatot, ahol specialista és szakértő pozíciókban dolgozott, majd 2019-ben csatlakozott a K&H-hoz.

3

Bíró Bori

kommunikációs szakértő

Yettel Magyarország Zrt.

Jelölőlista:

Signature PR

A Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció- és médiatudomány mesterszakon, és tanulmányai alatt egy szemesztert a trentói egyetemen töltött szociológia szakon. Egyetemi évei alatt kezdett riporterként dolgozni a Klubrádió regionális műsoraiban, majd a rádió társadalmi felelősségvállalással foglalkozó műsorának, a Szerepvállalás című műsornak szerkesztő-műsorvezetője lett. Diplomázása után egy kisebb kommunikációs ügynökségnél kezdett dolgozni, majd öt évet töltött a Flow PR-nál. Ezt követően váltott, hogy megismerje a "másik oldalt", így hat évvel ezelőtt csatlakozott a Yettel vállalati kommunikációs csapatához. Itt, egy kis csapat részeként, szinte minden területtel foglalkozik, de az utóbbi években főként a HR- és ESG-csapatok kommunikációját támogatja.

4

Nadrai Nóra

dialóg marketing csoportvezető

dm Kft.

Jelölőlista:

Signature Brand

2022 áprilisa óta a dm Kft. dialóg marketing csoportvezetője, korábban, 2016 augusztusától 2022 márciusáig klasszikus és online marketing munkatársként dolgozott a cégnél. Pályafutását digitális értékesítési marketing területen kezdte, először gyakornokként a Sanoma Media Budapest Zrt.-nél, majd marketingasszisztensként és koordinátorként a Central Médiacsoport Zrt.-nél 2014 és 2016 között. Tanulmányait marketing és kereskedelem területeken végezte, 2015-ben szerzett okleveles közgazdász diplomát marketing szakon az Edutus Főiskolán, és további közgazdász diplomát a Budapesti Gazdasági Főiskolán kereskedelem, illetve turizmus-vendéglátás szakokon. Szakmai céljai között szerepel a folyamatos fejlődés, új kihívások keresése és a nemzetközi projektekben való részvétel. Fontos számára a csapatmunka, a komplex feladatok megoldása és a kreatív projektekben való alkotás. Hisz abban, hogy az egyéni sikerek a támogató csapat és munkakörnyezet elismerését is magukkal hozzák.

5

Forgách Réka

Brand Manager

Essity Hungary Kft

Jelölőlista:

Signature FMCG

Réka 2011-ben az Unilevernél kezdte pályafutását az úgynevezett Future Leaders trainee programban. Ennek keretében először a Field sales csapatban szerzett tapasztalatokat a területi képviselők munkájáról, majd ezt követően a dezodor kategóriáért felelt a Customer Marketing csapatban, olyan márkákat képviselve, mint a Rexona, Dove vagy az Axe. Harmadik és egyben utolsó állomásként betekintést nyert a kategória menedzsmentbe, ahol a jégkrém kategóriáért és az Algida márkáért felelt. Innen vezetett át 2013-ban az útja az Essity-hez, ahol immár több, mint 11 éve dolgozik. Kezdetben a trade marketing csapatban kapott helyet, ahol a Personal Care márkák bolti aktivitását koordinálta a Libero, Libresse és Tena Lady márkákon. Később nagyobb felelősséghez jutva megkapta a legnagyobb vegyi márkát a magyar piacon, a Zewát. Tovább fejlődve a karrierjében a 2017-ben a Shopper Marketing csapat élére állhatott, majd 2018-ban úgy döntött, hogy brand managerként is tapasztalatot szerez.

6

Jakus Melinda

Portfolio Development Lead

Coca-Cola HBC Magyarország Kft

Jelölőlista:

Signature FMCG

Jakus Melinda külföldi tanulmányai és munkái után 2017-ben csatlakozott a Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-hez. Számos sales és marketing pozíció betöltését követően jelenleg a szénsavas üdítőital kategóriáért felelős, kiemelt prioritása a Coca-Cola márka. Pályafutása során a vállalat szinte minden márkájával dolgozott, és több promóciós versenyen is sikereket ért el. Úgy érzi, karrierje gyorsan ívelt felfelé, amit a folyamatos pozitív visszajelzések is megerősítenek, és továbbra is hasonló fejlődésre számít. Már gyerekkora óta tudta, hogy a marketing területén szeretne dolgozni, és nagy megtiszteltetés számára, hogy olyan márkákkal foglalkozhat, amelyeket még a tankönyvekben tanult. A tavalyi és tavaly előtti Signature jelöléseket is nagy elismerésnek tartja, különösen, hogy mindkét évben a top 10-be került.

7

Bíró Gabriella

kommunikációs menedzser

K&H Csoport

Jelölőlista:

Signature PR

Több mint 10 éve elkötelezett a PR szakma iránt, mert úgy véli, hogy ez egy izgalmas és sokoldalú terület, amely nemcsak egy vállalat hírnevét erősítheti, hanem pozitív hatással lehet a világra is. Élvezi, hogy sajtókapcsolatai révén különleges embereket ismerhet meg, rendezvényekkel üzeneteket közvetíthet, közösségeket építhet, és fenntarthatósági programokon keresztül befolyásolhatja az emberek gondolkodását. Kommunikációs menedzserként fő feladata a K&H Csoport és vállalati termékeinek hírnevét és eladását támogató PR stratégiák kidolgozása. Munkája során a PR eszköztár teljes skáláját használja, beleértve a sajtókapcsolatok kiépítését, intenzív média jelenlét biztosítását, valamint szakmai és szórakoztató ügyfélesemények szervezését, projektek teljes körű tervezését és kivitelezését.

8

Bachmann Kinga

Senior Brand & Media Specialist

foodora

Jelölőlista:

Signature FMCG

Kereskedelem-marketing szakon szerzett diplomát, és már egyetemi évei alatt elkezdett dolgozni a CIB-nél szegmensmenedzserként. Hálás a pénzügyi szektorban eltöltött évekért, ahol sokat tanult stratégiaalkotásról, holisztikus szemléletről és adat alapú döntéshozatalról. Ugyanakkor örül, hogy elég bátor volt váltani, hiszen a karrierjében történő kiteljesedést a NetPincérhez való csatlakozása tette lehetővé. Bár nem mindig ő volt a legtapasztaltabb, mindig erős sikervágy hajtotta, és ennek köszönhetően két sikeres brandváltást is véghez vitt. Jelenleg az egyik legdinamikusabban fejlődő iparágban dolgozik, ahol a foodora márkát építi, hozzájárulva ezzel az emberek életének jobbá tételéhez.

9

Mata Zoltán

Key Account & Trade Marketing Manager

Törley Pezsgőpincészet Kft.

Jelölőlista:

Signature Trade

Borász és marketing szakember. Tanulmányait 1999-ben Élelmiszeripari Technikusként (borász) a Soós István Technikumban végezte, majd 2009-ben Élelmiszeripari Technológus Mérnökként diplomázott a Corvinus Egyetemen. 2013-ban Alkalmazott Marketing Tanácsadóként is végzett a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Jelenleg a Törley Pezsgőpincészet Kft.-nél Key Account & Trade Marketing Manager pozíciót tölt be. Pályafutását palackozóüzemi műszakvezetőként kezdte, majd a Törleynél különböző területeken szerzett tapasztalatot, többek között a gyártás, minőségbiztosítás, marketing, értékesítés és a vállalat webáruházának alapítása és menedzselése terén. Az évek során számos pozícióban dolgozott, beleértve a minőségbiztosítási osztályt, ahol a termelés koordinálásával és az alapanyagok vizsgálatával foglalkozott, majd a marketing osztályon asszisztensként is tevékenykedett. Később az értékesítési csapatban dolgozott először Értékesítési Képviselőként, majd Junior és végül Key Account Managerként, ahol a Trade Marketing tevékenység irányítása is a feladatai közé tartozott. Boldog férj és három gyermek büszke édesapja.

10

Nagy Bettina

Senior marketing and PR expert

Erste

Jelölőlista:

Signature Finance

Úgy véli, hogy mindig van egy pozitív oldal, amit meg lehet találni, és ez a hozzáállás segíti karrierje során, amiért az emberek is jó véleménnyel vannak róla. A Corvinus Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon végzett angol nyelven, majd az ELTE-n folytatta mesterszakos tanulmányait vezetés és szervezés szakon, jelenleg pedig az ELTE gazdaságtudományi karán kezdi meg PhD tanulmányait. Karrierje során hét év alatt szerzett tapasztalatot mind ügynökségi, mind ügyféloldalon. Két legfontosabb állomása a NetPincérből lett foodpanda, ahol három évet töltött három különböző pozícióban, és jelenleg az Erste Bank, ahol senior marketing és PR szakértőként dolgozik. Ő koordinálta többek között a NetPincér mostantól foodpanda! kampányt és számos erstés fókuszkampányt, mint például a diákszámla reklámokat. Erősségének tartja a kollégákkal való kiváló együttműködést, és fontos számára a velük kialakított partneri és emberi kapcsolat.

Farkas-Marton Patrícia

Customer Marketing Manager - Off trade

Borsodi Sörgyár Kft.

11

Jelölőlista:

Signature Trade

Vágó-Kovács Dóra

marketingkommunikációs szakértő

CIB Bank

12

Jelölőlista:

Signature Finance

Hittner Krisztina

pr és ügyfélszolgálati csoportvezető

dm Kft.

13

Jelölőlista:

Signature PR

Guba Eszter

Junior Brand Manager

Henkel Magyarország Kft

14

Jelölőlista:

Signature Brand

Porkoláb Dávid

Digitális Marketing Megoldások vezető

Erste Bank Hungary Zrt.

15

Jelölőlista:

Signature Finance

Várfi Tamás

Senior Digital Marketing Specialist

Erste Bank

16

Jelölőlista:

Signature Finance

Kiricsi Dávid

Vezető - Kampány Menedzsment

Erste

17

Jelölőlista:

Signature Finance

Tánczos-Székely Gabriella

Head of franchise

Cafe Frei

18

Jelölőlista:

Signature SME

Borszéki Bence

Brand Manager

HELL ENERGY Magyarország Kft.

19

Jelölőlista:

Signature FMCG

Major Ádám

Brand Communications Manager & Brand Guardian

Yettel

20

Jelölőlista:

Signature Brand

Verik Orsolya

Content Marketing & Social Media Group Manager

Yettel Magyarország Zrt.

21

Jelölőlista:

Signature Brand

Molnár Pál

kereskedelmi vezető

Szerencsi Bonbon Kft

22

Jelölőlista:

Signature SME

Polyák Anett

regional trade marketing manager

Rauch Hungária Kft.

23

Jelölőlista:

Signature Trade

Zelei Ágnes

marketing vezető

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.

24

Jelölőlista:

Signature SME

Ilcsik Tünde

Content & Production manager

Libri-Bookline Zrt.

25

Jelölőlista:

Signature Hungary

Barta Emese

Mass Márka Product Owner

OTP Bank

26

Jelölőlista:

Signature Finance

Gerber-Németh Péter

Head of Marketing

ACE Telecom

27

Jelölőlista:

Signature SME

Jambrik László

Senior Manager Local Brands & Portfolio Strategy

Borsodi Sörgyár Kft.

28

Jelölőlista:

Signature FMCG

Szűcs Roland

Senior Category manager

Yettel Magyarország Zrt.

29

Jelölőlista:

Signature Trade

Szirmák-Szabó Viktória

Brand & Sustainability manager

Henkel Magyarország Kft.

30

Jelölőlista:

Signature Brand

Csabai Tünde

Marketing Manager

Endomedix Diagnosztikai Központok

31

Jelölőlista:

Signature SME

Csoknyai Dóra

Senior trade marketing manager

HELL ENERGY

32

Jelölőlista:

Signature FMCG

Kerkay Péter

Category and Customer Marketing Manager

Molson Coors

33

Jelölőlista:

Signature FMCG

Hellinger Judit

Trade Marketing Manager

Tchibo Budapest Kft

34

Jelölőlista:

Signature Trade

Gál-Strausz Bernadett

regionális szakmai felelős

dm Kft.

35

Jelölőlista:

Signature FMCG

Király Gabriella

bevásárlóutca menedzser

BUM Nonprofit Kft.

36

Jelölőlista:

Signature SME

Nock-Vető Katalin

marketingvezető

Pek-Snack Kft.

37

Jelölőlista:

Signature FMCG

Sóstói Tamás

Marketingkommunikációs & CRM vezető

RN Hungary kft.

38

Jelölőlista:

Signature Brand

Kozák Krisztina

Marketing Manager

MAGYARVÍZ KFT

39

Jelölőlista:

Signature FMCG

Monori Anett

Brand Manager

Maresi Foodbroker Kft.

40

Jelölőlista:

Signature Brand

S40_BG.jpg

#signaturevagyok

© 2022-23 Nagy Márton, Vaszary Ádám

SIGNATURE 40 Platform

bottom of page